Ma van 1 eve, hogy megerkeztem Rio de Janeiroba. Hajnal volt, faradt voltam, de nagyon izgatott. Cesar jott ki elem a repterre, mert Carlos eppen Del-Koreaban volt.. Nem jott ossze ekkor sem a nagy romantikus repteri jelenet, de sebaj. Cesar mar vart, segitett a csomagokkal, hivta a taxis haverjat, es mar indultunk is. Voltam mar elotte egyszer Rioban, 2 honappal azelott, de valahogy most maskepp lattam a varost. Tudtam, hogy ez most nem nyaralas, hanem ez az uj otthonom, ez lesz a mindennapi esemenyek fo helyszine. Ilyen szemuvegen keresztul azert maskepp szemleli az ember a helyet, ahova erkezett. Az ut a repterrol nagyon lehangolo, ahhoz kepest Ferihegyrol a varosba vezeto ut egy Champs-Élysées. A favelakat palankokkal probaljak valamennyire eltakarni (+az x savos ut zajat tompitjak az ott lakoknak), de meg igy sem tul felemelo a latvany. Aztan lassan beerunk a varosba, ahol kezd tisztulni a kep, es az ember kezdi elhinni, hogy tenyleg Rioban van, ami valoban lehet olyan szep, mint a kepeslapokon. Csak jo helyrol kell nezni.
Majd megerkeztem a lakasba. A lakasunkba. Furcsa volt, de jofajta furcsa. Minden lakasnak van egy tipikus illata, ennek is, es jo volt ujra erezni. Kar, hogy megszokja az ember es csak akkor erzi ujra, ha par napig tavol van... Aludhattam volna, de nem birtam, ki akartam pakolni, elrendezni a cuccaimat, berendezkedni az uj otthonomba. Meg kiposztolni facebookon, hogy megerkeztem! :D
Azota egy ev telt el, ami alatt persze sokminden tortenik, de ez hatvanyozottan igaz, ha mindez egy uj, ismeretlen helyen telik. Elkezdtem dolgozni, es ezzel egyutt belerazodni a mindennapokba. Megtanultam, hogyan kell kozlekedni, hol a posta, a fodrasz, a haziorvos. Lettek kedvenc helyeim, ami egy fontos lepcso ahhoz, hogy otthon erezze magat az ember egy uj helyen. Lassan lettek barataim is, akikben megbizhatok. Sokat tanultam a varosrol, erdekelt a tortenelme, azok a bajos kepkockak a multbol, amikor Rio meg Brazilia fovarosa volt, nem csak foldrajzi, de kulturalis ertelemben is. Emellett a mai Riot is megismertem eleg jol, mar nem idegen es nem is felelmetesen nagy. Megtanultam, hogyan tudok legjobban asszimilalodni, es kicsit a brazilok fejevel gondolkodni. Rion kivul megjartam az Amazonas videket, ami egy eletre szolo elmeny volt. Carlosszal hamar megtanultunk egyutt elni, es bar sokat dolgozunk mindketten, az a nehany ora a nap vegen egyutt mindig a nap legjobb resze. :) Sok nehez pillanaton segitett at, mindig ott volt es mindenben segitett. Bejartunk egyutt rengeteg helyet, de meg sok ezernyi elottunk van.
Talan mar mondhatom, hogy megszoktam, hogy itt vagyok, de az elso par honapban neha beutott, hogy basszus, en tenyleg itt vagyok, Braziliaban, Rio de Janeiroban! Ezek az emberek itt korulottem brazilok, akikkel eletem elso 20 eveben asszem nem is talalkoztam, eggyel se. Most meg mindenki brazil, brazilul beszel, brazilul viselkedik, brazilul eszik, es brazilul bulizik. En meg belecsoppentem ebbe a nagy brazil kavalkadba. Es megvaltoztattam valamit biztosan, de ettol meg az emberek mennek tovabb, nem allnak le, hogy jee, gringo! De ha kell, ott vannak, ott voltak, amikor nagyon hianyzott minden es mindenki otthonrol, es akkor is, amikor kicsit elvesztem ebben a kavalkadban. Megfogtak a kezem es vittek, es bemutattak a tobbinek, es etettek, es itattak, es valahol a szemuk sarkabol mindig lestek, hogy megvagyok-e. Aztan amikor elertem valamit, gratulaltak, es elmondtak, buszkek ram.
Szeretem a brazilokat.
Szeretem Braziliat.
