AMIT MOST GONDOLOK

Amig Europaban voltunk is sokat agyaltam mar, de miota visszajottunk, meg tobbet, es sokat beszelgetunk Carlosszal, hogy hogyan is kene majd a jovoben csinalni. Mert az az igazsag, hogy engem ez az ut most nagyon megviselt, sokkal jobban, mint amikor tavaly otthon voltam. Akkor tok jol voltam, orultem, hogy otthon vagyok, de aztan elkezdett hianyozni Carlos meg Rio meg Brazilia, es jo volt visszajonni. Voltak hullamvolgyeim utana is, meg honvagyam is, de mindig egyre kevesbe, valahogy sikerult ezeket a gondolatokat, erzeseket valami nagyon mely bugyorba elrejteni. Eddig. Most minden ujra elotort, csak azzal a kulonbseggel, hogy az erveim Europa mellett most kevesbe erzelmi alapuak, sokkal inkabb tenyszeruek. Azt mindjart leszogezem, hogy meg mindig nagyon szeretem Braziliat. Azt gondolom, sosem voltam nagyon elfogult iranyaba, lattam a rossz oldalait is, a negativumokat, amitol még mindig valahol egy fejlodo orszag csak. A jo oldalaiba pedig nagyon konnyu beleszeretni, megszokni meg plane. Mindig jo ido van (ez persze relativ, kinek mi, nekem ez, a stabil 25-30 fok a tokeletes, a nyar ennel melegebb, de tobbnyire elviselheto a hoseg), sokat sut a nap, a homokos strand 5 perc setara van, jo a levego, elkepeszto a noveny-es allatvilag, jofejek az emberek.

Viszont sajnos a legtobb, hasonlo feltetelekkel rendelkezo orszag ugyanazokkal a problemakkal kuzd. Mivel az allando jo ido soha nem kenyszeritette ezeket a nepeket arra, hogy ne csak a mara gondoljanak, hanem hosszabb tavra rendezkedjenek be, hogy erosebb hazakat epitsenek, hogy elraktarozzanak elelmiszert a rosszabb idokre, hogy 3-4 hideg honapot atveszeljenek minden egyes evben, ezert olyanok, amilyenek, lazak, ritkan idegesek, ugyanakkor felelotlenek es nemtorodomek. Es sokan eleg ostobak is. A szabalyokat senki nem tartja be, aztan ha valami szarsag tortenik, akkor jon a keso banat. Ez eleg szomoru.

A masik a sokat targyalt kozbiztonsag. Imadtam otthon, vagy akar Milanoban, Lisszabonban setalni akarmikor, akarmennyit, es kozben nem izgulni, nem szoritani a taskat, nem torodni a mellettunk elhuzo emberekkel. Ez a szabadsagerzes nagyon hianyzik!

Hianyzik tovabba az is, hogy megertsenek. Eddig minden idegszalammal arra osszpontositottam, hogy en megertsem oket, hogy megertsem, hogy mukodik a rendszer, miert igy vagy ugy reagalnak bizonyos helyzetekben, es probaltam beilleszkedni, atvenni minel tobbet az o gondolkodasmodjukbol. Nem akartam kilogni, vagy legalabb ne nagyon. Mindekozben viszont egyre erosodott bennem az erzes, hogy engem nem ert meg szinte senki. Aki igen, aki tud kovetni, aki felfogja, hogy en miert igy gondolkodom, ahogy, az szinte biztos, hogy elt mar kulfoldon, es alapbol nyitottabb, tajekozottabb. Még az itteni legjobb barataim sem fogjak fel sokszor, hogy az nem olyan hudenagyon egyszeru Magyarorszagrol ide beilleszkedni, es nem ertik, hogy miert vagyok frusztralt neha attol, hogy Carloson meg meg 1-2 emberen kivul nem tudok igazan mely beszelgetesbe fogni senkivel, mert nem egy nyelvet beszelunk, de foleg, mert nem egy bolygon elunk. Es ez ennyi ido utan elkezdett hianyozni, foleg az otthoni friss elmenyekkel feltoltodve.

Masreszrol viszont otthon is ereztem neha, hogy valahogy mar oda sem tartozom. Igazan senki nem tudja, milyen Del-Amerikaban elni. Ezt nem lehet elmeselni, ehhez nem eleg nehany sztori vagy kep. Mert Del-Amerika kurvara mas, a maga jo es rossz oldalaval. Semmihez nem hasonlithato. Nyilvan az emberek is kulonbozoek, maskepp jar az agyuk. Elofordult, hogy Carlost teljesen felreertettek otthon, mert valoszinuleg maskepp ironizal vagy viccel egy brazil, en mar megszoktam, hogy itt mindenki egyfeszt poenkodik meg csipkelodik egymassal, de otthon ez lehet, hogy furan jon ki.

Szoval osszessegeben kicsit ugy erzem, hogy valahol ket vilag kozott lebegek, es sehova sem tartozom. De ahogy telnek a napok, ujra beleszokom az itteni letbe, es az otthon toltott hetek halvany emlekek maradnak. Visszakerul szepen minden a bugyorba.